End of the dream - 6. rész

6. rész – Mr. Pofátlanság

Az óráink aznap hamar elmentek. Matt minden szünetben velem volt, ami kicsit szokatlan volt számomra mivel addig mindig egyedül töltöttem a két tanóra közötti 10, néha 15 percet. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire fogom várni a csengő hangját, ami a szünet kezdetét jelezte.

Valójában semmi komoly nem került szóba. Főként a suliról beszélgettünk, meg arról mit szoktunk csinálni a szabadidőnkben.

- Holnap is fél 8-ra érsz be? – kérdezte mikor a suli előtt álltunk kézen fogva.

- Úgy hiszen. – mosolyogtam boldogan.

- Akkor a fánál találkozunk?

- Ahogy szeretnéd.

- A fa már olyan mintha hozzád tartozna. – simított végig a karomon. – Nem tudod hány szüneten át néztelek ahogy ott ücsörögsz és olvasol.

- Akár egy könyvmoly. – nevettem fel egy pillanatra.

- Azt nem! Sokkal inkább egy tündér. – vakargatta zavartan a tarkóját.

- Matt. – simítottam végig az arcán, mire felém fordult. – Nem kell zavarban lenned, és az állandó bókolást sem kell erőltetned. Én már először is hittem a szavaidnak.

- Tudom én Emiri, csak… ez olyan furcsa szituáció számomra.

- Furcsa? – vonta fel meglepetten a szemöldökömet.

- Igen, furcsa. Mert te különleges vagy. Én még nem láttam ilyen lányt. Egy rejtély vagy a számomra, és mások számára is.

- Ha ez megnyugtat, néha saját magam számára is rejtély vagyok. - forgattam bohókásan a szemeimet.

- Ez aranyos! - mosolyodott el a maga bohókás sármjával, amibe belepirultam. - Ne legyél zavarban! - tűrte a fülem mögé a hajamat amitől olyan lettem mint a paradicsom.

Matt ajkai egyre közelebb kerültek az én ajkaimhoz, ám ettől nem rémültem meg. Bár én meg akartam csókolni Misakit, mikor elbúcsúztunk, de ő ezt nem engedte. Talán már akkor tudta, hogy köztünk aznap elszakadt minden szál. Viszont ott a suli előtt a délutáni napsütésben, a tömeg közepén, a füst, virágok, és az ő csokis illatával az orromban, valahogy annyira idilli volt az a pillanat. A fejemben hallottam Yiruma - River Flows In You című dalát.

Mikor ajkai már csak pár centire voltak az enyéimtől, valaki megfogta a vállamat, és maga felé fordított.

- Hé! - szóltam rá arra a valakire, ám mikor megláttam, hogy az illető, mekkora egy benga állat, inkább csöndben maradtam, és akkor lépett a színre Matt.

- Maga meg mit akar a barátnőmtől? - magához húzott és kicsit elém lépett, hogy takarásban legyek. Pár másodpercig farkasszemet néztek, majd Matt, remegő hangon megszólalt. - Te... te Tom Kaulitz vagy!

- Az vagyok! - bólintott a férfi.

- Izé... - fordultam a "barátom" felé. Talán az ő megjegyzése, miszerint járunk, volt a legnormálisabb abban a szituációban. - Arról van szó, hogy mivel a nővérem Billel jár, és a hétvégén megkért, hogy segítsek a zongora alapot tökéletesíteni, ezért van most itt. - nyögtem ki egy szuszra.

- Most, hogy ezt letárgyaltuk, indulhatnánk? - türelmetlenkedett Tom.

- Aha! - bólintottam nem épp jó hangulatomban. - Sajnálom Matti! - fordultam hozzá.

- Nincs semmi baj! - mosolyodott el kedvesen. - Legyen szép napod.

- Már eddig is az volt. - nyomtam egy puszit az arcára. - Legyél jó! - szaladtam a gitáros után, aki addigra elindult.

- Szia! - kiáltott utánam, én pedig visszaintegettem neki, majd beszálltam az autóba.

- Végre! - forgatta a szemeit Tom, és elindította az autó motorját.

- Már megbocsáss, de kettőnk közül én teszek szívességet neked, és nem fordítva.

- Nem nekem teszel szívességet hanem Billnek. - szögezte le szinte már unott hangon. - Az ő ötlete volt, hogy kérjek tőled segítséget, mert Georg túlságosan elfoglalt a baba miatt.

- Georgnak van gyereke? - vontam fel a szemöldököm.

- Még nincs! A barátnője már az utolsó hónapban van, ő meg minden szavára ugrik, mert azt hiszi, hogy szülni fog. – a hangja végig unottan csengett.

- Ez annyira csodálatos dolog! – mosolyodtam el. – Legyél bármennyire is szkeptikus, egy gyerek akkor is nagyon nagy örömöt és boldogságot tud okozni az egész családnak.

- A nővéred terhes? – vonta fel a szemöldökét.

- Tudtommal nem. – gondolkodtam el, de egy jelet se láttam Yamadán, ami arra utalt volna, hogy áldott állapotban lenne.

- Akkor ez a beszélgetés tárgytalanná vált. – állította le az autót az afrofonatos.

- Érzéketlen tudsz lenni, ugye tudod? - csuktam be magam mögött az autó ajtaját.

- Nem tehetek róla. - gyújtott rá egy cigarettára. - Ilyen vagyok és kész.

- Inkább hagyjuk. - fújtam ki hangosan a levegőt.

- Ezzel egyet kell értenem. - távozott a füst a szájából. - Mióta jártok azzal a fiúval?

- Mi van? - teljesen ledöbbentem.

- Most ebben nincs semmi szégyellni való. Ha egy fiú meg egy lány szeretik egymást azt büszkén fel kell vállalniuk, bármit is mondjon a média.

- Már bocsi, de nagyon félre értettél valamit! Matt és én még nem is randiztunk. Még nincs köztünk semmi komoly!

- De szeretnéd ha lenne? - ez a kérdés annyira váratlanul ért, hogy zavarba jöttem tőle.

- Ami azt illeti igen, de... - akkor eszméltem fel, hogy pontosan mit is kérdezett. - Neked mégis mi közöd van ehhez?

- Mi az kicsi lány? - vigyorgott idétlenül. - Talán savanyú a szőlő?

- Tudod, hogy mekkora egy rohadék vagy? - vágtam hozzá, miközben végig a szemébe néztem.

- Nem vagyok rohadék, csak őszinte. - fújta az arcomba a füstöt amitől köhögni kezdtem.

- Még nem láttam senkit aki ennyi füsttől így fuldokolt volna.

- Akkor most láttál! - mentem egy kicsit arrébb. - Viszont jó lenne ha végre hozzá kezdenénk a dolgokhoz mert nekem ma még tanulnom is kéne.

- Nyugi kicsi lány! - csitított és elnyomta a cigijét. - Nem kell sokat dolgoznunk. - indult el befelé.

- Nem értem, hogy egy ilyenből, hogy lett profi zenész! - ingattam a fejemet és követtem.

A ház nagyon szép volt. Letisztult formák, nyugtató színek és éles kontrasztok. Tipikusan egy olyan hely volt mintha csak egy lakberendezős magazin fotózásán jártam volna. A tárgyaknak meg volt a saját helyük és minden makulátlanul rendben volt.

- Sziasztok! - intett Bill mikor meglátott minket.

- Szia! - köszöntem neki kedvesen és örültem, hogy legalább egy udvarias és kedves ember van a közelemben.

- Tom, a hármasra nagyon figyelj kérlek! Az a legfontosabb! - kapta fel a kocsikulcsát. - Jó munkát! - intett és távozott.

- Mi van a hármassal? - vontam fel a szemöldökömet, miközben követtem az afrofonatost.

- Azt a számot Yamadának írta. - válaszolta unottan és megállt egy ajtó előtt. - Hát itt lennénk! - benyitott és nekem elállt a szavam. Egy gyönyörű versenyzongora állt a világos szoba közepén. Minden fehér volt, egyedül a zongora pompázott egy kis emelvényen a lakkozásra jellemző csillogással.

- Ez gyönyörű! - álmélkodtam és odasétáltam a műremekhez.

- Az! - vett elő pár lapot a fiókból. - Ezek a dalszövegek.

- És hol vannak az eddigi alapok? - ültem le a kis padra és felé fordultam.

- A szobámban. Mindjárt hozom. - indult el kifelé.

- A gitárod is kéne. - szóltam utána.

- Az minek? - lepődött meg.

- Mert gondolom nem kizárólag zongorával akarjátok kísérni a dalt.

- Ha megvan a zongora alap, én már át tudom írni gitárra. - válaszolt némi zavarral az arcán.

- Örülök neki, de még mindig jobb ötletnek tartanám ha együtt hallgathatnám meg a kettőt. Úgy jobban összecsengene.

- Ennek semmi értelme! - hallottam, hogy ideges.

- Nem is kell, hogy értelme legyen. - vontam válat. - A lényeg, hogy jó legyen.

- Hárpia! - sziszegte halkan.

- Ezt hallottam! - szóltam utána fintorogva.

- Direkt úgy mondtam. - dobta oda foghegyről, majd kilépett az ajtón.